A pince életében is jelentős szerepet tölt be a furmint, de februárban még több szó esik a fajtáról, mint általában.
Az indulásától fogva remek kezdeményezésnek tartjuk a Furmint Februárt, érezhetően nő az érdeklődés a fajta iránt. Szeretnénk megismertetni, hogy Tállya milyen komoly potenciállal bír, ezért a furmint több arcát is megmutatjuk a kínálatunkban. A TKJ sorozat a fajta üde gyümölcseiről szól, míg a Zsadányi név alatt készített borok az adott dűlő egyedi karakterén keresztül szereznek újabb rajongókat a furmintnak és nekünk is.
A tokaji borkülönlegességek közt a száraz és az édes szamorodnik és a tokaji aszú készítésekor is fontos szerepet kap nálunk a furmint, egyedülálló savszerkezete kiemelkedő édes borok készítését teszi lehetővé.
Idén február 1-jén, a Nemzetközi Furmint Napon rendezik a Furmint Február Nagy Kóstolóját Budapesten, a Vajdahunyad várában, ahol közel száz termelő borát lehet majd megtalálni. A szokásoknak megfelelően a tállyai termelők egymás mellett kínálják a boraikat, érdemes lesz meglátogatni minket, ha valaki szeretné az itteni dűlőket feltérképezni.
Február 9-én, pénteken pedig Miskolcon kóstoltatjuk a borainkat a Furmint Február Miskolc rendezvényén, a Városháza dísztermében. Az elmúlt években remek hangulatú volt ez a program, sok kiemelkedő tokaji pincével, idén pedig már két szinten is lehet majd kóstolni, és a szervezők hangsúlyosabb gasztronómiai kínálattal is készülnek.
Egy héttel később, február 16-án Debrecen a következő állomás, ahol a Kölcsey Központ Nagytermébe várják a borkedvelőket a szervezők. A Borudvar már nyolcadik éve rendezi meg a kóstolót, idén közel 500 vendég érkezésére számítanak, ami a korábbi évek magas színvonalának köszönhető.
Találkozzunk februárban, ismerjétek meg jobban a furmintot, rajta keresztül pedig Tállyát és a Zsadányi Szőlőbirtokot is!